A CSÖND
Írta: NDI Dátum: November 13 2010 13:58:14
Cs
A tél hóhullató
csendjét is szeretem,
mert a hókeringés
megfogja a szívem.
Teljes hír
NAGY DOMOKOS IMRE
A CSÖND
I.
Városi létem szürke homályán
állandóan jelen van a zaj.
Fel s le keringélve,
soha meg nem állva,
zúgva-zümmögve, akár a méh raj,
felőrli lassan idegeim,
s én egyre inkább semmivé leszek
II.
A csöndet szeretem pedig, nem a várost,
a csöndet, amely oly jó hozzám,
s körülölel engem, akár csak egy kislány.
III.
A ködöt szeretem. Tompítja a lármát,
elzárja előlem a város világát,
s ilyenkor remélek, hogy tán nem hiába
fáj annyira szívem a város zajába’.
IV.
A tél hóhullató
csendjét is szeretem,
mert a hókeringés
megfogja a szívem.
Minden érzés jó lesz,
elrepül a bánat,
s a végtelen csendben
semmi sincs, mi fájhat.
V.
A nyári éjszakák
meleg csendessége
az nekem, mi másnak
élete reménye.
Ilyen csendességben
a jánosbogárkák
csillogva keringnek,
mint kis élő lámpák.
VI.
Szeretem a tavasz délidei csendjét,
mikor nem hallok mást, egy méh zümmögését,
mely ilyenkor ébred, s magában dörmögve
indul fontoskodva a felderítésre.
VII.
Szeretem a borospincék csöndjét,
halkan iszogatni a hordók nedűjét,
s ülni az ászokfán csöndes félhomályban,
vagy kint a fa alatt őszi napsugárban,
mikor a messziség nem látszik élesen,
mert már őszi pára borítja kékesen.
VIII.
Akácvirágzáskor a csönd muzsikál.
Ilyenkor sétálok. Jó lenne egy kislány,
ki velem sétálna az akácok alatt,
és nem mi beszélnénk, csak a szem-sugarak.
IX.
Városi létem szürke homályán
a csönd csak úgy látszik, mint messzi szivárvány...
(Budapest, 1957. április 26. – 1958. január 18.)