Virág és Nap
Várom-e jöttödet?
Mért kérdezed?
Hajnalban,
ha pirkad keleten,
szirmaim érzik
jelened.
Várlak, mint
gyermek az anyatejet,
s ha megérkezel,
egyszerre feléledek,
kacagva lengek,
pedig nem fúj a szél,
minden sejtemben
ott zsibong a lét.
Érzem ölelésed,
mert Te vagy
a fény,
a melegség,
a megértés,
a gyengédség,
ha egyszer-egyszer
eltakar előlem
az ég szürke leple,
a hervadásig szomorodok.
Harmatkönnyem súlya alatt
leroskadok.
Már remélni se merek,
de csak várlak,
s ha megjelensz,
az életem, az életed:
összefonódva
bennünk soha sem
veszhet el.