Szelíd mosolyú őszutó,
A szél lágyan suhan,
Hajnalban néha csíp a dér,
S az Idő elrohan.
—-
Lehullt tömérdek vén levél,
A sok fa már telel,
Fájós derékkal jár a Nap,
S az Idő elszelel.
—-
Nosztalgiából él a Hold,
Csak emlék már a nyár,
Őszül a csendes láthatár,
Az Idő meg nem áll.
——-
Az Élet vénül, ám a Csók
Örökre megmarad,
A Vágy nem őszül meg soha,
Bár az Idő szalad.
——-
Ha meghalunk, lelkünk talán
Majd új létet fogan,
Ősz lesz a földön, s az Idő.
Majd akkor is rohan.