Nézz rám és lásd, már csak egy álarc takar,
Ez a jelen, a múlt, s a jövő mely felkavar.
Tomból bennem a régi, s kínzó végzetem,
Mond Uram, ellened most én mit tettem?
Nézz rám és lásd, az álarc egyre fehérebb,
Gyönge,megtört szívem is egyre keményebb.
Tomból bennem a kínzó, gyötrő csalódás,
Eltakar már egy hosszú, fekete, s édes palást.
Nézz rám és lásd, az álarc már rég könnyezik,
S minden cseppje szívemben átkos parázzsá izzik.
Forrong a lelkem minden ősi, bűnös, kínzó pontja,
Rám szakad a sikoltó végzet, átkos búja, s gondja.