Leszáll a homály puha fátyla,
lebeg, a sétányon szétterül,
felhőtlen az ég kupolája,
kialszik az alkonyi máglya,
arany és ezüst összevegyül.
Az ősz szelíd, gyűrötten ráncos
lepkékkel tarkítva eloson,
fényszalag övezi a várost,
csendjét hinti, keringve szálldos,
kíváncsin néz be ablakomon.
S így közelről nézve az Időt,
látom, mint leng árny-karja föl-le,
könnyű lábon lassú keringőt
jár, hogy a sietősen neszező
dallama a szobám betöltse.