Emlékezések 7/8
(Az esetleges életszerű egybeesés, csakis a véletlen műve lehet!)
Rose lányomnak
Lilien De La Cruise önéletrajzából
Ősz
Érzem itt van, megérkezett, - az erdő felől jött múlt vasárnap. Langyos lehelete a lugasra futott szőlő leveleit sárgítja; a kékre duzzadt othelló fürtjein már érezni az "édes" illatát. Pisszeg a csend a sarokban, valahol messze kondul egy harang. Arcomra halovány mosolyt rajzol egy kósza napsugár. Behunyt szemmel élvezem csiklandozását... - gondolatom messzi jár, - hol vagy te szeretett,
- és miért kell sietned, te bolondos nyár?
- Most egy könnycseppet hullatnék, de csikordul a pinceajtó vasa, sírni készül épp!
Míg szellő huzatol, szöszmötöl a sötétjében, - valamit benne keresgél, de csak dohszag jutalma, s egy maréknyi penész.
Sosem keresnélek, de valami azt súgja... - hjajj
ne tedd ezt velem! ... - ne tedd ezt velem, ne tedd még!
...majd másnap. -
Búcsúlevél
Csak a miértek, - meghalt tavaszom,
Megölte a tavalyi nyár, s ősz lehelt
Felé végső búcsút, majd hintett
Rá szűzi-fehér szemfedelet tele...
Szeretett Kedvesem,
Hiányod örök boldogtalanságom,
Míg a Nap veled újra nem kel!
Hisz mindig is téged szerettelek,
Csak nyár után komor ősz következett
S talán, mint már tudom, (ha jó, ha nem)
De még az a rózsaszál sem az volt,
Mit az élet elébem vetett!
Szirmait tépte a zord tél,
Hava mindent betemetett
S az új tavasz sem hozta
Bimbaját, csak töviseit
Mely naponta sebzette
Amúgy is vérző szívemet!
…mint akkor, oly nagyon-nagyon rég…
…„Már nem lesz több színes ősz, s téli fehér táj,
Tavasz sem lesz több, már vár a halál!”
Talpam alatt kőszikla-szirt, zord meredélye,
Alant tajtékzó víz, nyújtja karját halálos ölelésre.
Testem szirtről vetem alá, s örökre bevégzem,
Ne csaljak szerelmet, s így lészen, igaz szívem;
Mily messze vagyunk egymástól, mégis érzem
Láncaim, mi sínylődve, rabbá teszi létem!
…„Már csak tenger moraja sziklán, mi töri csendet,
Savanyú szél fújja arcomat, s dél felől fergeteg.”
„Jó Uram!” „Énem csak téged kíván, újra és újra,
Találkozunk mennyben, s egyé lesz életünk újra!”
Lilien De La Cruise
- Még egy utolsót sóhajt, majd az éppen felkelő Nap sugarába nézett, - lépett még egyet, aztán csak a lágy szellő símogatását élvezte, - még egy lépés utoljára...
A tenger habjai ölelték halálba, testét sosem találták meg, viszont a halászok sellő alakjában vélték látni a szirtek közelében, s a városka lakói, az Ő képét vélték felfedezni a főtéren álló kút haragló vizében.
...A mosolyt, s az angyalian csillogó szempárt.
Louis De La Cruise
Talán nem kellene, - most így, hogy elveszett,
- Mint tegnap ama háborgó, sötét tengeren
Hullámtarajok habzó ölén, (tán' ez rendeltetett)?
...Már értem én a hozzám szólt, múlt titkos szavait,
Mely talán oly soká, de végként rendelkezett
Téged szeretni, s élni a jövő világát, majd halni...
... S talán ha közös a végtelen élet,
Hol örökkön gombolyodik fonala
S míg ha csak talány, vagy valaki téved;
De már ez lesz a jövő diadala!
Mert ha csak egy csepp, a végtelen tenger
Hol egy könnycsepp az örökkön lét;
Csak szemeid láttam nyugodni kéken,
S benne az enyémeim tükörképét!
20101116
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!