Hajóm bevont volt fényes holdsugárral,
siklott, enyhe szellőtől hajtva szépen,
mítoszok rejtelmes útján hálával,
csupa kristály, gyöngymosoly volt az ég fenn.
A csermely habja egy friss földi éden
illatait lebegtette a fűben,
tükör források nyugalmas vizében,
boglárka fürdőzött sárga derűben.
A víz könnyed visszfényt lövellve olykor,
dalolta a tenger odisszeáját,
hullám kigyúlt a fenti csillagoktól,
úgy ringtak a fénnyel megrakott gályák.
Kikötöttem és mint egy hosszú álom,
nyílt lelkem a tiltott fa alá dőlt le,
s a bűn kígyója kúszott már az ágon,
csábító táncot font a fatetőre.
Három pásztor a távoli hegy ormán,
csillagórát böngészett nyugalomban,
levél tilinkók zenéltek a fűzfán,
zöldkezű szellő motozott a lombban.
S az álom, ami félni sose képes,
egy gömböt ejtett reám s fényt sugárzott,
ujjammal nyúltam e testetlen testhez,
hogy megérintsem a szent tisztaságot. ......