hogy a világnak Embert alkotott,
szájakba lehelte a levegőt,
s élettel telt testeket adott,
megszületett a látás, a beszéd,
mik a lélek éltető fátylai,
s időt kapott az ész, meg a kéz,
jót tenni épp, vagy talán ártani.
Adott egy világot a szavaknak,
a szerelmi gyönyörre perceket,
szépséget, nemes napfényt, sugarat,
nappalt és álmokat éj közepett.
...
Ó, mily öröm, hogy itt vagyok e mély,
tiszta vizű forrásnál e napon,
vén dombok, lankák vizeinél,
hol szél üldögél homok dűnés padon,
sok növény gyökere röghöz tapad,
itt ízes gyümölcs érik, sok kövér
fű, viaszos zöld borostyánszirom,
amely folyondárként a földön él.
Amott öreg fák lombja bólogat
az őz rőt préme körül s fehér
vízi liliom vállat simogat.
Oly párás most a lomb s a szél,
körbeölel a dél s a pirkadat,
ingó levél között rejtőzik el
számos csipkearcú titkos óra,
s harmatcseppes nyíló gyűrűivel
a többi virág s fű hervadozva. ...