NAGY DOMOKOS IMRE
VADLIBÁK
– Sterbetz Istvánnak –
A magasban húznak gágogva az éjben,
keresik a vizet, ahol leszálljanak,
ámde napjainkban nem úgy van, mint régen,
alig van pihenő, ahol megálljanak.
Igaz, ők sincsenek annyian immáron,
mint mikor felhőként a vizet ellepték –
őket már elérte a pusztító atom,
lélekharagjukat, lehet, megütötték.
De útnak indulnak újra minden ősszel,
aki mozdulni tud, szárnyra kel évenként,
mert szigorú parancs: ősszel indulni kell,
hisz csak így marad meg az újabb nemzedék!
A magasban húznak merev füvek fölött,
keresik a vizet, pihenőt keresnek,
mert szárnyukon hordják magukkal a jövőt,
amíg csak e földön vadlibák még lesznek!
(Budapest-Sasad, 1981. január 22.)