Ódin segíts, itt van, újra köztünk jár!
Pörölykaszája, mint cséplőgép arat,
Nem lesz holnap s holnapután sohamár,
Midőn porba kiált köröttünk minden védőfalat.
Itt van ő, a Skullenheim! Hel földjéről
Feljött az alabástrom lépcsőkön át,
Koponyasisakja kacag fejéről,
Midőn megkezdi sorainkban a tisztító csatát.
Rettegjetek: a Pokol a Földre szállt.
Tél harsog havat, jeget, és zúzmarát,
S a lángoló hó harsog ezer halált,
Midőn az utolsó csillag kioltja fénysugarát.
S zeng a viharban a Ragnarök szava;
Hóba fagyott csatalobogó felett
Köröz sóvárgó szürkevarjak raja,
Midőn árnyék vet a harcmező fölé árnyfelleget.
Ódin! Látom, s félem a Skullenheimet:
Megfagyott csontjaink hideg hantján áll,
S nincs valkűr, ki elvigye a hősöket,
Midőn letűnt Midgard halványodó fénye alászáll.
És sötét lesz a Föld, örökre sötét;
A Koponyasisakos elbandukolt,
Hogy másutt élje magányos életét.
Sírján ez áll majd: Ő is csak ember volt.