Azon az éjszakán
szebben ragyogtak a csillagok,
a Hold hegedűse ingyen
muzsikált,
dalolt,
néha- néha ránk kacsintott,
sejtelmesen ránk mosolygott,
fáradhatatlanul lágyan húzta,
pengett is néha a húrja,
hangja halk volt,
selymes,
mint azé, ki a karjában
tartott engem.
Mielőtt a Nap felkelt,
még egy dalt játszott nekem,
nem búcsúzott,
nem is ígért,
mégis tudtam,
ismét eljön, hegedűvel,
így teszi a glóriát
a szerelmünkre.