Radnai István:
HOL VAN MÉG A FEBRUÁR
felöltöztet az éji fagyra
száz néma kis harangot
mogorva évszak még haragszol
egy halvány sugár majd kilyukasztja
elkopik a koldus-gúnya
nem sokáig köti gúzsba
fehér után él a sárga alszik a kék
míg szürke felleget elhajt az ég
és tejszín úszik kéklő lágy italban
s az alkony vacsorát tölt halkan
kakaóval telt a túlvilági bögre
hogy gyerek maradj mindörökre
valamikor tőzikét hóvirágot szedtél
szerelmet vágyat fagyban sem feledtél
de lám öregszik a föld és a környezet
szíveden a mész s beton fedett
már mindent a haldoklik a táj
roskad a korhadt ágy rajta az élet fáj
kacéran vetkezik hiába
ott hagyod érintetlen mint az asztalt
hiába tálal hiába marasztal
harangozik erdő s a temető fehér virága