Ködbe zárt táj
Írta: Kiro Dátum: December 05 2010 11:23:07
N
Állok s neved suttogom halkan,
Egy emlékkép fejemből könnyek
között kipattan.
Hazug szavak, hazug álmok,
Úgy érzem ezek után mindent,
félredobva odébb állok.
Teljes hír
Kegyetlen vihar zabolázta táj,
Csendesen mindent szürkére fest
a homály.
Állok s neved suttogom halkan,
Egy emlékkép fejemből könnyek
között kipattan.
Hazug szavak, hazug álmok,
Úgy érzem ezek után mindent,
félredobva odébb állok.
Lassan s szomorúan felém tekint
a Hold,
Suttog a szél, s egy táncoló falevelet
felém hord.
Elsárgult, száraz teste hangtalan,
Megtépázott, sápadt, s oly nyomortalan.
Ahogy némán nézem szüntelen,
Megjelenik egy újabb emlék,
óh mily kegyetlen.
Könnyeim záporként zuhognak arcomon,
Már nem jönnek ki szavak az ajkamon.
A csend, s magány úrrá lett rajtam,
Álmokat, vágyakat most mindent
eldobtam.
Nyugtalan szívvel, s megtört lélekkel
indulok el,
S a táj felém már semmit se felel.
Társam utamon csak a szürke homály,
Ahová megyek ott már semmi se vár.
Ahogyan haladok, felém ezernyi tekintet
csillog,
Csak néhány madár hang jelzi még
merre is ballagok.
Szívem halkan dobog, lelkem szótlan,
S a szürke ködbe zárt táj mégis
egyre nyughatatlan.
Nem tűr meg tovább, hiszen lelkem
bánatos,
S az ő lelke is sajog, mert így lát most.