Szegény özvegyasszony lánya
Ül komoran egymagába’
Nincs pénze a hozományra,
Esküvőre, engedélyre,
Nem lehet hát soha férje.
———–
Már nem indul, hogy elérje,
A helytartót, hogy megkérje,
Mondta már a vőlegénye:
Ismerd be végre magadnak;
A gazdagok sosem adnak.
———
Hideg, szeles téli napon
Léptek roppannak a havon,
S kopogtatnak az ablakon.
Amikor a zsalu tárul,
Valami puhán aláhull.
———-
Édesanyám, nézz csak oda!
Ez nem lehet más, csak csoda!
Aranyló, jóságos csoda!
Nézz ki, a csillag mit mutat?
Láttuk erre püspök urat!
—————-
Bárki volt, piros köpenye,
Hosszúkás, magas süvege
Volt, és hosszú botja vele!
Tudom, a hálát nem várja.
Az Isten ezerszer áldja!