Súlyos szavak
Írta: Kiro Dátum: December 08 2010 14:36:56
N
Nincs kék égbolt, se aranyló fényesség,
Sötét, s ködös lett végleg a mindenség.
Életem nincstelen, s kegyetlen,
Rám vár most a pokol, a végtelen.
Teljes hír
Járok nesztelen utamon, s a Nap éget,
De fényét már nem látom az égnek.
Lelkem sötét, s a szívem is nehéz,
Sóhajok fojtanak, fájdalom emészt.
S te ott állsz előttem, némán nézel rám,
Távolodsz tőlem, s kezem nyújtanám.
Messze jársz rég, s szívem üvöltve ég,
Néha már úgy érzem közel a vég.
Arcomat hófehér kezeimmel eltakarom,
Nem akarom látni már a holnapom.
Üvölt a magány, s felém rohan,
Miben egykor élet volt, most hontalan.
Egy mondatod rég belém ragadt,
S a bánat földjére velem együtt haladt.
Te nem érezted kegyetlen szavaid súlyát,
S nem is kérdezted, nekem ez miért fájt?
Némán néztél, majd felém nevettél,
Szívembe kopár, hűvös telet űztél.
S most még távolabb lett a szép jövő,
Szívem kopott, kemény hideg kő.
Alkonyat sodor már végig utamon,
Át nincstelen, kopár, üres dombokon.
Nincs kék égbolt, se aranyló fényesség,
Sötét, s ködös lett végleg a mindenség.
Életem nincstelen, s kegyetlen,
Rám vár most a pokol, a végtelen.