Sötét a hajnal,
zuhog a csend,
álmomban arcod fel- feldereng.
Szólít a hangod, csábos illatod,
kábít, bódít, hódíthatod
korábban elutasító
karomat.
Akaratlanul kitárul feléd,
ölelnélek, bár elküldtelek rég.
Téged követel elfojtott vágyam,
hideg, szomorú, üres az ágyam
nélküled.
Magány-párnába fúrom az arcom,
Nehéz a paplan,dobol az álom,
eső kopog az ablakpárkányon.
Mossa el eső az emlék-álmot,
elűzöm páráját az
éjszakának.