Felszálltam egy vonatra:
Agyő 1967.
Tovatűnő állomások poros peronjain
az idő, fekete-fehér képeket présel
szűz albumok lapjai közé,
S ha kinézek az ablakon,
előtűnnek oldalai, tisztán
látok életem füstös lapjai mögé.
Suhanó masinám, mint időgép
zakatol előre, sötét alagút mélyén
lehet pár vak látomás,
De hogy hová vezetnek a sínek
nem tudom, és azt sem mikor
következik a végállomás.
Agyő ezerkilencszáznyolcvanöt,
Agyő ezerkilencszázkilencven,
Agyő kétezer,
Agyő kétezer tíz.
Zöld utat kapott ismét mozdonyom
jövőm felé, egy szebb, jobb,
modern világba szól a jegyem,
A kalauz kilyukasztotta, félúton
szólt kedvesen, hogy majd emlékképeimet
a vonaton ott ne feledjem.
Boldog Új Évet Kívánok!