Játsszuk a szerepet.
Amíg csak lehet.
Maszk az arcokon,
Játszunk a színpadon.
Mindenki álmodik,
Víg táncot járhatik,
Hiszitek jelmez csak,
bódít a pezsgő hab.
S, Én fiatal-öreg bús, bohóc
Tudom mi vár most,
Felkészülök a játékra,
Víg mosolyt festek az arcomra.
Csetlek, botlok,
Táncolok, ahogy más fütyül.
De szívemen könnypárás bánat ül.
Nektek játék kell..,
Hát átjátszottam az életet,
Ismerem a bohóc szerepet,
Sírva nevettem,
Magamat és titeket...
Nézem...
Arcokon torz vigyor...
Hat már az alkohol,
Íme egy élet...!
Micsoda premier!
Mindenkiszámára közröhej!
Fekete szilveszter!
Nincs is tán jó ember...?
Jól játszom a szerepem,
Mindenki röhög, jót nevet,
Ez egy igazi balek...
Én meg csak gúnyolom-e hazug maszkos sereget.
Elhagyom a színpadot,
Nem kell a vastaps most!
A sűrű mázt az arcomról lemosom,
Hogy ki voltam, s ki vagyok, csak a tükröm, és én tudom...
Tizenkettőt ütött az óra,
Mindenki keringőre vár,
Egy hűvös kéz nyúl felém,
Nem maszk, én már ismerém...
Lámpa alszik,
Fagyos csók az ajkamon,
Dermedten, bátran vagy félve,
Vissza csókolom...
Eljárom vele az utolsó keringőt,
Bűnöm vagy bűnhődésem,
Tudom eljött a te időd....
Mert Ő rég látta a maszk alatt:
A bús borongós arcomat...
Kaszáját megfente,
És a bálban senki se ismert rá,
Csak én,a jelmezre...