Ma este eljövök a kínzó télen át.
Kulcsaid szorítom, s ódon ajtaját
döngetem a csöndnek.
Apró a léptünk, mit felnöveszt a tél.
Beteg vagy: benned az ébredés alél,
nem én ölellek.
Mennyi furcsa felleg kárhozatja ül
szemünkön. S hinni mégis, rendületlenül
tanítsz meg újra.
Ma este eljövök. Ólmos szép fejed
ölembe hajtom, s mint hamis-istenek
imákat írunk.
(Gyógyulásodért)