Radnai István:
MI VÁLTOZOTT
saját rácsaim közül nézem a világot
mint kiságyból gyermekként a tér
törpe házakból állott amelyek óriások
míg fiatal voltam tudtam hogy mit ér
kilátni most saját külön börtönömben
egy új rendszer foglya vagyok
a bőrömön érzem s a bőrömben
határaim vannak bár vágyaim nagyok
az arányok elmosódnak s a torkom
a ráfagyott szavaktól horkol
gondoltad-e hogy a rét volt a szabadság
a levegő a szúrós tarló a harmat
a hajnali bitók elkerültek nem hagyták
az égiek s a gondomat viselő hatalmak
mondjam szerencse ha rácsaim belül
az öncenzúra zárkáin kattantak
mint kisgyerek aki egyszer csak felül
de ha járni szabadon akartam
csak a rendszer atyai kezét fogtam
kacskaringós léptem legottan
falakhoz ért és tudtam hogy miért
ma kézen fogva sem lépek
multik európa s minden ravasz
bár szerveim majdnem épek
szabadon helyben maraszt
tudom mit ér a pénz a semmi
hogy öröm mégis nyugdíjasnak lenni
saját rácsaim közül nézem a világot
mint kiságyból gyermekként a lét
hol középszerből nőnek az óriások
részem a hallgatás a rend nagyon is ért