Békés álomvilág
Írta: Kiro Dátum: Január 03 2011 15:22:44
N
Egy óra, s végre megcsókol, a várva várt álom,
Nyugodt testem, mozdulatlanul pihen az ágyon.
Szemem meg se rebben, hiszen végre itt vagyok,
Az álomvilágomban, ahol végre békésen lakhatok.
Teljes hír
Egy óra, s végre megcsókol, a várva várt álom,
Nyugodt testem, mozdulatlanul pihen az ágyon.
Szemem meg se rebben, hiszen végre itt vagyok,
Az álomvilágomban, ahol végre békésen lakhatok.
Sétáim során hatalmas cseresznyefák kísérnek végig,
Egészen addig a kicsiny, barna, büszke fa hídig.
Megpihenek erős korlátjának, védő ölelésében,
S figyelem ahogyan a tó, felcsillan a napfényben.
Hirtelen víztükröm mellett, egy ismeretlen megjelent,
Megbolygatva, megkísértve ezzel az álmom béli jelent.
S a két kép között, egy virág a tó felszínén szirmaira törött.
S lassan elmerülve az örök, sötét mélybe költözött.
Felé tekintettem, s barna mandula szemeinek rabja lettem.
Ó, édes ismeretlen, neved se tudom mégis beléd szerettem.
Végül társaságodban boldogan tovább sétáltunk,
S a part mellett, egy hatalmas ház előtt megálltunk.
Gyengéden megfogtad kicsiny, hófehér kezem,
S odabent megpihentünk ágyadon, hol körül ölelt
minket a lágy selyem.
Kezed óvatosan végig simította puha, selymes bőrömet,
S csókod ajkamon békére lelt, szótlanul, egyikünk se felelt.
Karod lágyan, s féltőn ölelte gyenge, karcsú testemet,
Éreztem felfalod teljesen, aprócska szívemet, s lelkemet.
Ó, bárcsak mindez az egész valóság lehetne számomra,
Gyógyírt adhatna, kegyetlen, fájó eltüntethetetlen bánatomra.
Ó, bárcsak mindig, s örökre veled maradhatnék,
Karjaidban újra és újra, s újra békére lelhetnék.
De ez egy álomvilág, amelyben még most is élek,
S a valóságot eldobom, mert tőle, rettegek, félek.
Nincs erőm, hogy gonosz, undok útjaira lépjek,
Remegek, mert tudom ott csak szerteszét tépnek.
Ezért itt maradok ebben a világban, minden éjjel,
S hadakozom lelkemnek csillapíthatatlan égető tüzével.
S minden óra elteltével a cseresznyefák még szebbek,
Ismeretlen békét adva ezzel, fájó, érző lelkemnek.