Radnai István:
SZERELEM
mikor azonos voltam önmagammal
átjárt a szél előle erdők alá bújtam
mikor azonos voltam még önmagammal
kék szeme világított csalitos bokrok alól
mikor azonos volt önmagával szeme kék
és az égnél sötétebben világított izzott
és soha nem tehettem hogy önazonosságom
megmártsam az övében álom maradt
*
a kertektől távol sziklát emelt a szél
az éj feltárta barlangjait a Napnak
susogott a csalit karéjos száraz levelek
a mohazölddel feleseltek selymes rügyek
tárultak friss ághegyen mellbimbók
*
ha az égre leszálló felhők
vitorlákat bevonó hajók
s a kikötő a szerelem öble
felmered csupasz árbocom
felhőbe öltözöl ifjúi emlék
veled hajózik örök gyávaságom
nem mertem lemerülni a gyöngyért
tárt kagylók csábító vizébe
*
átlátszó a lég áttetsző a víz
valóság a szikla kökörcsin hamva
öledből kél pelyhét szél borzolja
hullámzik a szívem a part felé
felrohan kavicsot görget
csobban a csókja nedvesen
*
mikor azonos voltam önmagammal
s te azonos önmagaddal voltál
eggyé nem válhattunk a kétség
kiharapta közénk a szakadékot