1.
A télnek vége
Keserű vénembernek szólítanak,
legalábbis eddig ezt tették velem,
míg ma végre rám talált a szerelem.
Rossz érzések, emlékek kotródjanak!
Most boldogság és szeretet puhítanak,
szívem egyedül csak örömet terem,
hiszen ma véget ért a telem,
érzéseim többé nem hajítanak.
Csakis neked köszönhetem ezt Dóra,
hogy téged, ó igazi, nem kereslek,
és nem vesztem el örökre a hóba,
mert a fagyos áldás be nem temethet,
és hiába hullik kiló kilóra,
kimondom bátran: oly nagyon szeretlek!
2.
Hála
Engemet, amikor egymagam vagyok,
egyedül te tudsz örömre hangolni,
elég egy üzenet, s kezdek dalolni
és olyankor minden bút hátrahagyok.
De voltak, vannak s lesznek olyan napok,
mikor nem kell magamnak udvarolni:
te vagy az, aki tudod igazolni,
hogy életem legszebb napjai azok.
Köszönöm azt, hogy van mit felidézni,
hogy van olyan perc vagy akár egy óra,
amire egyszer jó lesz visszanézni,
mint az összes többi találkozóra,
és akkor arra fogok emlékezni,
hogy milyen jó teveled Gábor Dóra.
3.
Szívem
S mily boldognak, ha emléked felragyog,
milyen büszkének láthatnak engemet?
Bizony az emberek látják lelkemet,
s irigyelnek, mert elégedett vagyok.
De a bántásuknak esélyt sem adok,
mert megvédem tőlük drága szívemet,
akitől kaptam minden jókedvemet.
Egyébként mindenki mást helybenhagyok!
De kicsoda is lehet az én szívem?
Van, akik szerint ő a tortán a hab,
vagy ő lehet a főnyeremény, hiszen
csókjából akár százat is ingyen ad.
De hatalmasat tévednek, úgy hiszem,
mert te vagy a szívem, Dóri, te magad!
4.
Lángnyelvek
Nem számít, akkor merre taszítanak.
Akkor sem, ha borzasztóan hiányzol,
mert tudom jól, hogy magadra vigyázol
és ezért téged mások nem bántanak.
Ó, ha tudnád, hogy mennyire vártalak!
Az tartott meg, hogy valaki hiányol
még akkor is, amikor olyan távol
vagy, hogy írnom kell, hogy megpusziljalak.
Rengeteget vártam érkezésedre.
Szerencsére verseid megnyugtattak
(amik már megértek a dicséretre!)
és minden egyes nap új fényt juttattak,
mert a te felvillanó emlékedre
szívemben újabb lángnyelvek gyulladtak.
5.
Társ
Bár ellenségeim szétszakítanak,
- a rengeteg probléma, gond eltipor -
elcsendesednek mégis, miként a por,
mit vihar után magára hagytanak.
Engem a szeretetre tanítanak,
s azt hiszem, mindent tudok, de van, mikor
rájövök, hogy többet tudsz nálam. Vigyor
terül el fáradt arcomon (ívajak),
mikor tudom, hogy öröm vagy a bajban.
Mert benned többet találok, mint másban,
s ez nem a mennyei illat a hajban,
hanem valami, miben több hatás van:
pár kedves, bátorító szó a jajban,
s nyugodalmat lelek benned, a társban.
6.
Kitörölhetetlen emlék
Sok szerencsétlen, úgynevezett „nagyok”
azok, akik engemet vesznek körül,
és talán ennek egyikük sem örül,
mert bizonyos, hogy én nem olyan vagyok.
Mert az én ajkam vodkától nem gagyog,
és szívem is csak egy dolognak örül,
a valakinek, aki szeme körül
minden aprócska gondolatom forog.
Mert nálam egyedül te lehetsz első,
és egyedül csak te kerülhetsz szóba,
akinek tulajdona minden belső
érték, ami emlékeztet a jóra.
Ezért leszel te mindig a legelső,
a kitörölhetetlen emlék: Dóra.
7.
Még mindig
Nem érdekelnek, bármennyire rajok,
mert egyedül te vagy az, aki számít,
ki mosolyával teljesen elámít,
akinek szavára én mindig adok.
És most mégis újra magam maradok.
De mi lesz azzal, akit szívem áhít?
Hát senkim se lesz, aki felvidámít?
És én már senkit sem vidámíthatok?
Vajon szonett-koszorúm elkészül-e?
Mert sokkal jobban ment a költés veled,
kinek finom a nózija és füle,
akitől érkezik minden ismeret.
De most itt ül a bús költő nélküled,
s azt hajtogatja, hogy még mindig szeret.
8.
Reménytelenül?
Hisz fénylő fürtjeid elvakítanak,
és ragyogásuk elveszi az eszem,
ezért sajnos azt már észre se veszem,
hogy a te érzéseid hol tartanak.
Úgy tűnik már teljesen elhaltanak,
így verseim eléd hiába teszem,
s az összes próbálkozás kárbaveszen,
mert téged egyáltalán nem hajtanak.
De tudd, ha kell, szívemben még lenne hely,
mert felejteni nehezebb - mint hiszed -
téged Dóra, aki miként a kehely
minden jóságodat magaddal viszed.
Egy kérdésre azonban kérlek, felelj:
hogyha rád szomjazom, adni fogsz vizet?
9.
Várakozás
Te vagy az én titokzatos receptem,
a rejtekben megbúvó hozzávaló,
amitől finomabb az ennivaló.
Örülhetek, hogy ezt el nem feledtem,
annak ellenére, hogy nem mellettem,
nem velem tartasz. De nem nyilvánvaló,
hogy minden igyekvés hiábavaló
lenne, amit eddig érted megtettem.
Nem játszogat velem csalfa, vak remény,
hiszen a helyzetet még tisztán látom.
Te vagy számomra az égi tünemény,
emiatt azt egyáltalán nem bánom,
hogy sokára jön meg a jótétemény,
de a közelgő napot nagyon várom!
10.
Vákuum
Te vagy az, akiért élni érdemes,
s ez az állítás semmit se változott,
pedig már így is sok gondot okozott
az érzés, ami cseppet sem kellemes.
Mekkora űr utánad! Félelmetes!
Ezen még én is (a százszor átkozott)
tátott szájjal nézek és csodálkozok.
Mégis van benne valami szellemes,
mert habár a cél réges-rég elfutott,
valamiért még mindig éldegélek.
Talán mert most végre eszembe jutott,
hogy nem a semmi után keresgélek,
hanem aki nekem egyszer kijutott,
ő az, kiben rendületlen remélek.
11.
Sziklavár
S bár te vagy nekem a súlyos keresztem,
mégis csak veled tudnék talpra állni.
Így gondoltam, de kezdem kapiskálni,
hogy mi az, amiről megfeledkeztem.
A jó megoldást végre felfedeztem:
a helyemet nélküled kell megállni,
és igaz barátokra kell találni,
mert nélkülük mindörökre elvesztem.
Tőlük kapok bátorító szavakat,
és ettől megerősödhetem nagyon,
úgy, hogy építhetek vastag falakat
és azt mondják rám, hogy sziklavár vagyok,
aki mindentől megvédem magamat.
De számodra a kaput nyitva hagyom…
12.
Küzdelem
Mégis egyedül te vagy az érdekes,
hiszen rólad álmodom minden éjjel,
néha haraggal, néha pedig kéjjel.
Ezért hiszem azt, hogy ez nem végleges.
Mások mondják, hogy ez nem természetes,
hogy foglalkozom még ilyen szeszéllyel,
mégis küzdök a vállalt veszéllyel,
akkor is, ha e tett nem dicséretes.
Ugyan ki mást találnék elég jónak,
aki számomra éppen megfelelő?
Kinek is hagyhatom nyitva ajtómat?
Kiben van hozzám elég lelkierő?
Egyedül te vagy jó a szomjazónak,
s te lehetsz egyedül nála a nyerő!
13.
Hova tűnt a karácsony?
„Aki majd leszel az igaz szerelmem”
volt idő, amikor még így hívtalak,
de most mégis másnak mutatod magad.
Ha meg lenne még a régi türelmem,
s mellé a jól bevált, erős fegyelmem,
még ismerősek lennének a szavak,
melyekkel régen téged áldottalak.
De sajnos már nem enyém e kegyelmem.
Az ünnep nélküled teljesen üres,
mert hiába töltik meg, mindent kihány.
De lehet, hogy nem vagyok elég ügyes,
mert nincs előttem semmiféle irány,
vagy nem látom, mert nem vagyok szemfüles.
Ezért bánt most a mérhetetlen hiány.
14.
Tőled van a boldogság
És most egyedül ez itt a lényeges!
Mert nélküled nem boldogság az öröm,
üres, hiányos, az egész csak üröm.
De általad lehet derűm végleges!
Tőled az ember szívesen részeges,
s Beléd kapaszkodik a kéz, s a köröm,
mert Érted - ha kell - magam összetöröm.
Ígéreteimből egy sem névleges,
mert az egészet komolyan gondolom,
s ha bárki szerint el nem fogadható,
akkor majd annak csak ezt válaszolom:
„Panaszod nem jogos, habár megható.
Talán egyszer (majd ha fagy!) meggondolom,
de boldogságom Egy: a Mindenható!”
15. Mesterszonett:
Hatásos emlék
Keserű vénembernek szólítanak
engemet, amikor egymagam vagyok.
S mily boldognak, ha emléked felragyog
- nem számít, akkor merre taszítanak.
Bár ellenségeim szétszakítanak
- sok szerencsétlen, úgynevezett „nagyok” -
nem érdekelnek, bármennyire rajok,
hisz fénylő fürtjeid elvakítanak.
Te vagy az én titokzatos receptem,
te vagy az, akiért élni érdemes,
s bár te vagy nekem a súlyos keresztem,
Mégis egyedül te vagy az érdekes,
aki majd leszel az igaz szerelmem,
és most egyedül ez itt a lényeges!