NAGY DOMOKOS IMRE
BORNEÓ
– álom-vízió –
„… ott, arra távol – még távolabb,
a Kettős Zátonyok felé
szigetek ringatóznak, fényes bóbiták
S közöttük Borneó, mint egy sötét virág.”
(Radnóti Miklós: Trisztánnal ültem)
Álom-jachtom a tenger kékjén
vágyaim elé elvigyél.
Ott arra messze… nem, még messzebb..
»a kettős zátonyok fel
szigetek ringanak, tarka bóbiták,
s közöttük Borneó, nagy, sötét virág.«
Trópusi tenger. Színe meleg-
kék. Sekélyben ezer korall,
s a lomha lagúnáknak mélyén
játszanak önfeledt halak.
De háromszög-uszony villan meg néha,
cápa fordul egyet, s mér övé a préda.
Mocsaras part, végelátatlan,
s folyó, deltatorkolatú,
bennszülötteket visz épp arra
háromszögvitorlás kanu.
S az iszappadokon hatalmas mangrovék
őrzik a dzsungel rejtett életét.
Ragyogva nevet le a kék ég,
ily szépet nem láttam soha!
Vágy él ott minden ember szívén.
álom-jachtom vígy el oda!
Pálmafák ringanak a parti szélben,
amint ott állanak sudáran-szépen.
De az elsötétülő égből
láztermő eső hull a tájra,
Siva átkozta el e vidéket,
s ördögök vigyáznak reája.
A ringó szigetek: csalfa bóbiták,
s közöttük Borneó: halálos virág…
(Bakonyszombathely, 1956. június 17-20.)
A Reménység című kötetembe nem vettem be.