Az én sorsom, hogy mécses legyek,
Hogy örök lángomat adjam néktek,
Kik az élet terheitől mostanság is
Elbújva, rettegően -rettegve féltek!
Nézzétek csak meg az én lángomat,
Nem éget, lágyan sebeket gyógyít,
S mint kitartó halandó hegymászó
Szédítő magasságokat újra hódít!
Az én lángom hazahív benneteket,
Benneteket, kik a föld árvái vagytok,
Mert nékem nem közömbös sorsotok,
S hogy mostanság éltek, vagy haltok!
Az én sorsom, hogy mécses legyek,
Hogy lángnyelven üzenjek néktek,
Közel már hozzátok a szabadító,
Ki elhozza néktek az Üdvösséget!
Közel már, ki könnyeidre válaszol,
Ki átöleli sokszor megfáradt szíved,
S ki ha kell, leszáll érted a mennyből,
Hogy újra élő, gyermeki legyen a hited!
Az én sorosom, hogy mécses legyek,
A tied, hogy elfogadd az én lángom,
Mert csak ez jelentheti az ÉLETET,
MELY CSAK EGY, ÉS ISTENTŐL ÁLDOTT!