KIKOPVA
(Szűcs István)
Beülök még a régi helyre,
ahol vadásztam egykoron.
Akkor még itt, ha jött az este,
mindig akadt jó alkalom.
Néhány lóvés pók felcsigázva,
és megkívánva bájaim,
fittyet sem hánytak ők az árra,
csak vessem már szét lábaim!
Könnyen ment ez a szép időkben ,
villantva hetyke mellemet,
hogy nyálcsordító kandühében
örüljön, hogyha megvehet.
Rövidke szoknyám épp takarta
becses kis guszta árumat,
és jól kilátszott rőt subája
egymásra vetve combomat.
Attól aztán a férfiaknak
kocsányra ült bizony szeme.
Bármi lóvét is megadtak,
csak egyszer jól belétegye.
Elég volt vélük hátramenni,
és kint a hátsóudvaron
csak úgy lazán kedvére tenni,
élvezkedjen csak. Én hagyom.
Az egyik combom fölkarolva
hátam a falnak dönthetem,
besuttyan így a cuppogósba
legjobb darabja könnyeden.
Aztán ha vége, visszaültem.
Benyaltam egy kis martinit,
majd párás szemmel körbenéztem :
lesz még ma egy-két üzlet itt!
***
Manapság már pocsék az üzlet.
Árulgatnám még bájaim.
Várom : - talán csak észrevesznek,
ha elsminkeltem ráncaim!
Bizony, nem úgy áll már a mellem.
Szép arcom fonnyadt, nem kerek.
A divatból itt rég kimentem,
és egymagamban ülhetek.
(2011-01-13)