.jpg)
Tehetetlen vagyok,
mint fák az út szélén,
őszben lehullott pompájuk,
fagy szívja kérgüket.
Vágy emészti életerőm
a reménytelenség börtönében,
hideg falak tekintetében,
hol penész a virágmezőm.
Keresem önmagam,
de hiába, nem találom,
emlékeim országában
sötétség honol.
Jövőm útjára köd szállt,
hogy hová vezet nem látom,
képzeletem is eltompult,
foglya vagyok magamnak.
Közeleg a tavasz,
életet lehel a tájba,
talán belém is
vagy elmegy mellettem.