Magyarnak lenni jó
(A státustörvény üdvözlésére)
Kilencven rút éve emészt már a kétség,
Kilencven éve tart az átkos sötétség.
Bús igánkat nyögjük ezer éves tájon,
Ki gondolta volna, hogy ennyire fájjon?!
A török, a német verméből kimásztunk,
Azt is tudjuk Uram, hogy gyakran hibáztunk.
De Trianon átka büszke nyakunk szegte,
Másokért bennünket szegeztek keresztre.
Már kilencven éve emészt itt a kétség,
Elkárhozik népünk, olyan nagy a vétség?
Bár végek bástyáin hősiesen álltunk,
Dédapáink földjén hazátlanná váltunk.
Szükségünkben mások gyakran megtagadtak:
Legkisebbik fiú, maradj csak magadnak!
Mostohatestvérnek ideje már lejárt,
Davaj Tavaris, a magyar bazár bezárt!
Kemény telünk után a dolgunk temérdek.
Új tüzei gyúlnak a régi reménynek.
Köré gyűlnek most mind, akik még akarnak,
Nyújtson kezet ismét magyar a magyarnak!
Szittya népünk dalát újra hittel fújja,
S visszhangzik Kárpátok büszke koszorúja:
A rónán, „ott, ahol zúg az a négy folyó”
Árpádnak vérei, magyarnak lenni jó!
2011. január 20.