Talán elérem még – ha sietek – az éjféli vonatot,
Zakatol, csikorog: sír a sínpár, és jajgat,
S érezni vélem az éteri cseresznyevirág illatot
(A Pokolban az Ördög verebeket zajgat)
Öltönyös árnyék, kénköves mosollyal, vár rám a peronon,
Az ablaknál halott kalauz áll, üdvözöl,
Az éjpalást égen vörös Hold mászik, mint pók a plafonon...
Mondd: te miféle zord fantomokat üldözöl?
Megállj! És már nem sietek, nem futok, félek,
Kísértetek csattogó raja csókolja hideg arcomat,
És bár tudom: e percben még reszketve élek,
De lefékez a végállomásomon az éjféli vonat.