Öböl zenéje
Írta: patakikatalin Dátum: Január 26 2011 16:53:37
MM
Kiültem a mólóra magányosan, vártam a holnapot,
Hogy egyszer magával hoz egy meseszép hajnalon.
Tudom biztosan, hogy majdan a tenger felől érkezel,
Suhogó vitorlákkal, hófehéren pompázó fedélzeten.
Teljes hír
Öböl zenéje
Kiültem a mólóra magányosan, vártam a holnapot,
Hogy egyszer magával hoz egy meseszép hajnalon.
Tudom biztosan, hogy majdan a tenger felől érkezel,
Suhogó vitorlákkal, hófehéren pompázó fedélzeten.
Hosszan tartott az utam, messzi hegyeken, vizeken át,
Semmit sem tehettem ellene, sorsom könyvében ez áll.
Reményt a hátamra vettem, és elszántan előre mentem,
Soha vissza nem tekintettem, új jövőm felé lépegettem.
Leültem egy vén padra, magányosan várom a holnapot,
A szemem becsukom, és a zöld tenger zenéjét hallgatom.
Levegőben, örömest keringőzik a sós víz és a fenyő illata,
Árbocosok karcsú sora között, fölhangzik a pánsíp dallama.
A hullámtörőoszlopokon fehér sirályok felém nézelődnek,
Majd szárnyra kapva a taréjok fölé, kacéran visszatérnek.
A madarak éles hangjára az óriás hajókürtök válaszolnak,
Ám hogy ne legyen hangzavar, szelíden pendül hárfa húrja.
Üldögélek a mólón fáradtan, s emlékeimbe zárom magam,
S amíg az életem homokórája pereg, csak Rólad álmodom.
Az örök szerelem, azúrkék jégmadara néked is vitt üzenetet:
Siess, hiszen az öbölben vár a soha nem múló, Igaz szerelem!
Csobban-loccsan a kicsi hullám, simogatja a hajó oldalát,
Feltámadó szél az árbocrudakat, a kezével lágyan pengeti.
A különös hangokból, lassan összerendeződnek dallamok,
A békés öböl fölcsendülő zenéjét, átszellemülten hallgatom.
Sorban fölkérik egymást, keringőre a szépséges hangok,
Boldogan repülnek, dúdolnak a mámoros, fehér hullámok.
A Naplemente a lángoló orcáját, tenger vizében hűsítette,
Mire végére ért a kavalkád, aranyos csillag hullt az ölembe.
Glica