Születésekor már ráhullott a bánat,
megismerte korán a bús árvaságot.
Egész életében az önvád gyötörte,
verseiben magát gyilkosnak nevezte.
Oly korban élt ő itt e földön,
amikor barbár eszméktől ittasultan
gyáva gyilkosok hőssé magasztosultak,
ártatlan áldozataik élete árán,
kiket kegyetlenül halálra kínoztak.
Radnóti Miklósnak harmincöt év jutott,
költészetével - e csonka életben is
a halhatatlanok panteonjában
az utókortól méltó helyet kapott.
Kora verseiből életöröm árad,
rajongva idézi a hazai tájat.
Háború poklában békéről álmodik,
idilli emlékek átszövik álmait.
Erőltetett menet fárasztja a testét,
halál közelsége nyomasztja a lelkét.
Boldog szerelmének sóvárgó emléke
a munkatáborban remény-menedéke.
Költői képei, ihletett zenéje,
minden verssorának csodás ékessége.
Rövid életének gazdag vers-termése
nekünk, utódoknak kincses öröksége.