Az öreg diófa lombja alatt
szűrt fénnyel érkezett a nap,
méhek döngték körül
az asztalon felejtett poharat.
Nyújtózkodott a délután
és a fa mohos oldalán
ágyat vetett magának.
Az asztalról lecsüngő
kockás terítőt
használva ágycihának.
Lanyha szellő hozott,
szomjas fű,
gomba
és
kesernyés földszagot.
Majd gondolt egyet,
leszaladt a vízhez,
és felkapott
a partról
néhány illatot.
Szinte vibrált a levegő.
Minden lustán hallgatott.
Csend volt,
remegő.
Csak az alvó délután
szuszogott.