Rózsa könnyek
Oly messze még a reggel fényes sugara,
Bár a madarak, szép ébresztőt dalolnak.
Még az éjszaka jár, bársony köntösében,
A csillagoknak és a Holdnak udvarában.
Hársfának, édes illata csak a réteken kószál,
Rengeteg rózsabogár, zsongja be a vén fát.
Szomszédban, egy kis fenyő álmában susog,
Arra kószáló szél, egy kedves dallamot dúdol.
Kényesen nyújtózkodik az üde zöld fűszál,
A tücsökkel dorbézolta át a nyári éjszakát.
Voltak ott még sokan kik ropták a táncot,
Ringatóztak jobbra-balra a Margitvirágok.
Az utolsó hegy fölött átsiklik a fénysugár,
És pukedlizik a virágos rét kellős közepén.
Kedvesen mosolyog mindenkire, akit lát,
S a kertben felfedezi a sírdogáló virágszált.
Oh’ miért hullatja könnyét a Vörös rózsa,
Harmatos, szép lelkét mi bánat nyomhatja?
A nemes virágot a fény, szerető keblére öleli,
S a csillogó gyöngyöket, sorban letörölgeti.
Éjszaka álmomban csodálatos dolgot láttam:
Férfi járt itt, életem egy mozdulattal kioltotta!
A levágott vörös rózsát, a Kedvesének adta, ám
A szerelmes asszony, éltető csókot lehelt reám.
E varázslattal, életre keltek, tűzben égő szirmaim.
A rózsa szomszédjában egy harangvirág, aki
Hallotta a mesélő minden szépséges szavát.
A harang csengettyűk csilingelve mondják:
Virág kívánhat magának, ennél szebb halált?!
Majd a csillogó harmat könnyeit Ő is törölgeti.
Glica