Radnai István:
ÉRZÉK(I)CSALÓDÁS
kacérkodtam a napsugárral
bujkáló levelek közt barnított égetett
kacérkodtam a nagyvilággal
serdült testem lám gatyára vetkezett
mint szelíd méhek irgalmas darázs
a bőrömbe küldte fullánkját az ég
de arra jött egy kerek felhő
hiába kértem még és még
mint ifjú lány ki egyszer felnő
mikor kialszik már felettünk a parázs
legényszobámba egyszer feljő
de csak mondta mert kacér
a vízparton mint a nyárson
sültem mint sülthal én facér
s ébredtem kitakarva az ágyon
talán elfutott a régi lány
a redőny résén a mínuszokból
kacérkodott a kis pajzán
a hűtlen céda lám ez okból
ébresztett a napsugár
emléke még belém égjen
gyönyörrel fájjon az a nyár
megcsalnak már földön égen