SZERELMI BÁNAT
(Szűcs István)
Bőgök, akár a bús ökör
szerelmem, hogyha meggyötör.
Úgy szertezúz a bánatom,
cubákom is búsan falom!
Nem érti ezt meg senki más !
Keserv nékem e vallomás.
A csalfa Rózsi már megint
más férfit néz, és rákacsint!
Kacér ! Riszál, ha arra megy,
s a hetyke csöcske úgy rezeg,
hogy minden szem kocsányra ül.
Irigység rág hát legbelül!
Mert oly szép, hogyha kelleti,
mutatja, hogy mi van neki.
Bizony mondom : elszáll az ész !
Bár volnék bátor és merész !
Tudom, én hozzá nem jutok,
míg egyszer alá nem kapok.
Addig ő engem meg se lát.
Ki gyáva, nem jut itt tovább!
Ha úr lehetnék merszemen,
dudáit markolná kezem !
Máris jobb szívvel nézne rám,
és ölbe kaphatnám talán.
Nem is merem elmondani,
mi szépek izmos combjai.
Talán, ha egyszer nagy leszek,
közöttük én is ott leszek.
Ki nem málé, hanem merész,
és láthatóan tettre kész,
annak tárja csak szép ölét,
kedvére hadd zilálja szét!
Ezért nagy hát a bánatom.
Félénknek nem jut alkalom !
Addig bizony csak nézhetem,
megint mással megy kedvesem !
(2011-01-27)