Tücsök-zenétől visszhangos a kertem.
Figyeltem hullni készülő csillagot.
Kíváncsi voltam, elkapom-e a pillanatot,
mikor a késő-nyári égen suhan átizzva,
a föld légkörébe érve égve, semmisülve,
a PERSEIDA kóbor részecskéje,
magát fénylő,valós csillagnak vélve.
Éjfél múlt...
Régen kémlelem a végtelen eget.
Pulzálnak a csillagok, ahogy nézem.
Behunyom fáradt szemem. Emlékezem.
Kezemben semmisült értékes anyag,
ma délelőtt, de drága melegét
még most is érzem. ..Mily röpke is a lét...
Milyen gyarló, semmi porszemek vagyunk...
..Hogy szeretnélek, a csillagok alatt
augusztus idusának éjjelén!
Ma telve voltam boldogság érzetével.
A nap élménye bennem remegett.
Bejártam a csalóka végtelen eget
nélküled, de gondolatban Veled.
És lelkem megint, csillag-magányba dermedt,
mint a sziporkázó égitestek.