Koblerája, és Áglerája,
két, igazán " jó" boszi,
seprücskéjét letette,
majd
nekivágott az erdőnek,
gyógyfüveket gyűjteni.
Közben arról ábrándoztak,
na persze ,
csak úgy,
elvi síkba',
hogy lehetne a sok ,gonosz vadászt,
bedöngölni,
egy
tömegsírba.
Mert a vadász
csapdát állít,
nem tisztel gyenge,
szép vadat,
kíméletlenül meggyalázza,
összetöri
az álmokat.
Került szóba minden
mi mérgez,
bosziknak
megannyi kincs.
Nézd csak!
Ott meg
mérges cserszömörce ring.
Kaphatna belőle teát,
hogy vinné el az ördög
az összes férfiját!
Ily ájtatos hangulatban lépkednek tovább,
élvezvén a fű,
a virágok illatát.
A napsugárkát,
a tarka lepkét,
picinyke bogárkák zümmögő reptét.
Ekkor lépett,
az idilli képbe,
vagy is,
csak
háttal állt egy fánál,
a vadász személye.
Arrogáns,
nagyképű,
igazi alfahím,
aki még azt is csodálja magán
hogy állva pisil.
A két boszi összenézett,
Meg kéne szabadítani tőle,
az erdei,
no meg a fehérnépet.
Varázspálca suhogva int
és láss csodát!
Röfögve
a fánál,
csak egy disznó áll már.
Szél görget tova Stüszi kalapot
rajta
bánatos Zergetoll lobog.
A fák alatt ,egy tisztáson
vidáman kis tűz ropog.
Langyos szellőcske körbehord,
fűszeres illatot.
És szólott Aglerája
-ugye mondtam drága
Koblerája ,
hogy meghívlak,
egy
"vadász" vacsorára.