NAGY DOMOKOS IMRE
A TÍZPARANCSOLAT
És midőn felzúgtak körben a hegyek,
és kivillant az égből a tűz,
és a nép leborult, rettegve a fénytől,
amely minden gonoszt a pokolra űz:
ekkor megszólaltak az égi harsonák,
és felzendült a szózat ott föntről:
„Én vagyok a te Urad Istened,
bálványokat vesd ki a szívedből...”
És amíg dübörgött a hatalmas Hang,
s omlottak a hegyről a sziklák:
az isteni ige hirdette a törvényt,
majd szóltak újra az égi harsonák...
S mire föltekintett újra a riadt nép,
amely csak állatként a földön vakogott,
nem zuhantak onnét lefele már sziklák,
s a hegyek zúgása is elhallgatott.
Csak ő állt a hegyen fönn, a Szabadító,
kezében a botja, mely hol bot, hol kígyó...
De szemében lobbant az isteni láng,
... akkor szabtad Uram a Törvényt mireánk...
(Budapest, 1958. november 9.)