Katicám, bogaram
Itt ücsörgök egy Napsütötte virágos réten,
A szépülő tavasznak, pompázó közepében.
Karcsú alakját, nyújtóztatja a lila kosbor,
S a napsugár hérics a bokorból kikacagja.
Búsongva mosolyog a tovalibbenő ibolya,
Hiszen elérkezett a búcsúzás könnyes napja.
Harang nélkül cserélődnek a virágok a réten,
A lilák után a fehérek s a pirosak tündökölnek.
Magba vált a réti iszalag, haját a szél búbolja,
Ezüst szöszének csillogását a nap szeretete adja.
Rózsabokorban, sokasodik a pázsitos nőszirom,
Sárgabarack illatával a méhecskét elbolondítja.
Amott a fű között a szinteken vajvirágok bújnak,
Szomszédban a piros kígyósziszek ágaskodnak.
Csokorban ünnepeltek a fűzlevelű ökörszemek,
A tölgyesek mélyéről sakktábla lepkék elő jöttek.
Csodájára szálltak minden bű bájos virágnak,
Kettesével pihentek meg a gyöngyház lepkék.
Trécseltek, fecsegtek a világról minden félét,
A csacsi virágok az utolsó mondatig el is hitték.
A nyárban az admirális lepkék is elő libbentek,
És a közelgő kalandokkal teli útjukról beszéltek.
Bravúrosan navigáltak a szitakötők a rózsaágon,
Hinta-palinta s a vékony ágon egy nagyot hintáztak.
Itt ücsörgök egy fátyol takarta, hervadozó réten,
Egy settenkedő ifjonc Ősz, színpompás közepében.
Búsongva, könnyein átmosolyog a megfáradt Nyár,
Vidáman csivitelve, integetve búcsúzott a fecskepár.
Katicám-bogaram, társam volt a tavaszban, nyárban,
Ideszállt hozzám a fekete pöttyös, piros kis kabátban.
Daliás fűszál tetejére kiállt, majd szemközt nevetett:
- Ó te oktondi Asszony, hát az a szív Örökké szeret?-
Glica