OTT VOLTUNK MIND A KETTEN
Ott voltunk mind a ketten.
Én leültem a tölgyfa tövébe,
Életemen ott tűnődtem,
Bámultam a fátyolos felhőket.
Bársonyos kakukkszegfű
Táncát néztem, s a
Harangvirággal vigadtak éppen,
Érezték a nyárnak itt a vége.
Őzek jöttek okos kis fejükkel,
Ízletes leveleket csipegetve
Erőt gyűjtöttek a zimankós télre
Mindent eltakaró fehér estékre.
Fönt a magasban, kering
Egy-két héja, izgatottan
Lesik lesz-e szabad préda
Lesz-e egér a karmaik közé?
Időnként mozdul az erdő
Hatalmas lombja s imbolygón,
Szelíden hangol a viharra.
Színes gúnyáját majdan ledobja.
Csupasz ágak között
Szálldogálnak le a hópihék
Puskás emberek lövik az őzikét.
Hónapokon át elvérzik a tél.
Ott voltunk mind a ketten.
Én itt fönt az erdő szélen,
Te ott lent a patak völgyben,
Fekete holló kurrogott az égben.
Glica