Kételyeim
Írta: iytop Dátum: Február 06 2011 16:30:16
M
A szomorúság bennem újból összegyűlt,
Harmatcseppjeiben és a ködben,
Mely felszárad a keserűségben,
És minden reggel napsütésében.
Teljes hír
A szomorúság bennem újból összegyűlt,
Harmatcseppjeiben és a ködben,
Mely felszárad a keserűségben,
És minden reggel napsütésében.
Jelenleg jól vagyok, de ez lehetetlen:
Hogy mindegyik reggel harmatában ébredjek!
A virágok szirmain,
S mindezt egy borzongásban érzem.
Egy fűz mellett jutott mindez az eszembe,
Nyúló ágaiba, síró leveleibe fogódzkodva,
S lelkemre bíztam egy kérelmet,
Halhatatlan harmatcseppek estek s kiáltották...
Hát örökké nem lehet !
Úgy fájt s örülni nem tudtam,
Kínzó érzelmek gyötörtek,
Értelmét mindezeknek nem láttam,
Csak a szomorúfűz alatt figyeltem és vártam.
S rájöttem, figyelve a kék eget a zöldből,
Az esték ott csillagokat szülnek s a reggelek örömet.
Mindent és semmit, mert elfelejtenek,
De az mi kiszárad Tavaszra
Újjáéled a harmat cseppjeiben, ott a Napkeltében.