Fehérlik alattomosan,
Szemet szúr, fényt arat,
Derengő oszlopaitól
Nem látjuk az utat.
——–
Tolakszik, mindent betakar,
Fehérséggel temet,
Gomolygó mélye vészt sugall,
Mint néma rettenet.
—–
Mint sejtelmes jövő, takar
Reményt és néma kínt,
Ha kopott volánja mögül
A jelen rá tekint.
——–
Olyan sűrűvé vált a köd,
Tömény és átható,
A múltnak féklámpája már
Csak alig látható.
——–
Csatlósa, a komor hideg,
A bőr alá hatol,
S a fénye vesztett, rút világ
Hallgat, nem válaszol.
——-
Az Idő útjain bolyong
Velünk a néma köd,
Minden jövőt a némaság
Fehérlő árnya föd.
——-
Más nem hatolhat rajta át,
Csak Élet, Szerelem,
És Szabad Akarat ura:
A bátor sejtelem.
—–
…És kéz a kézben suhanunk
A köd páráin át,
Meglelhetjük, míg van Remény,
Egy szebb jövő honát.