Úgy az ezerhétszázas évek elején,
A ködös szürkeségben nyolc tengerész hajótörést szenvedett.
Egy portugál fregatt legénységének,
Maradék, páros matrózának úszása, kitartása adott nekik életet.
S úsztak éjjel és nappal az ólomszínű tenger vízében,
A hullámok tetején,
Míg őket a partra vetette...
Egy sziget öblös részén, árbócukkal lefelé.
Hónapokon át csak zöldet ettek,
De a kifogott halan is létezhettek,
Kunyhókat építettek...
Természetesen éltek.
Igen, a nyolc embernek türelme kimagaslott,
Majdnem mindenük megvolt.
Életük hol izgatottan, hol nyugodtan...
Csak egy Nő hiányzott.
Egyik nap egy deszka darabon,
A hullámok kisodortak egy Nőt,
Egyedül volt, meztelen,
Ki a Napon bátran lépegetett a kunyhók felé szerényen.
A nyolc kis tengerész, ahogyan meglátta,
Versenyt hirdettek egy őrült szaladásba.
Ő felé, a meztelenség vonzó erejébe...
Hogy az asszonyt satujukba zárják élve.
A drága, látván a veszélyt,
Felemelte a jobb kezét, merészen kiáltva:
Hohó, bolondok, vadak... láttok lyukas sajtot?
Hát Én csak egy asszony vagyok !