Kérdezték tőlem egykoron
Miért vagyok én Isten szolgája?
S én csak azt feleltem akkor,
Hogy legyen az embernek újra barátja!
Kérdezték tudok e valamit tenni,
Valami eszméletlen- őrült csodát
S én csak annyit mondtam csendben,
Igen - újra élővé tehetem szíved szavát!
Kérdezték- Miért oly kegyetlen az Isten?
Miért van, hogy oly sok a szenvedő árva,
S én azt feleltem, akkor szemem lesütve,
Nem az Isten kegyetlen- az ember szíve zárva!
Kérdezték egykoron: mi a legszebb ajándék,
Mi az amit mindennap magammal hozok
S én azt válaszoltam akkor tiszta szívvel
Semmi emberfelettit, csak egy örök mosolyt!
Nekem nincs se aranyom, se ezüstöm,
Sem jól megálmodott szerencsecsillagom,
Mint koldus jöttem, s térek is majd vissza
Egy Neked tetsző gyertyafényes örök hajnalon.
Kolduslétem megköszönöm néked Uram,
Köszönöm, a könnyedet, és örök mosolyod,
Melyet bennem egyszerű apró szolgádban,
Oly csodálatos mennyei fényben hordozol!
Sokszor kérdezték tőlem, s kérdezik ma is,
Mit tennék, ha ez lenne az utolsó hajnalom,
Én azt feleltem: Megcsókolnám az áldott földet,
S az én csodaszárnyakon élő örök angyalom!