Júdás örök bánata (az árulás utáni percek)
Írta: tenger Dátum: Február 16 2011 22:09:19
N
Csalódtam én már annyit, elég volt!
Én már senkitől nem akarok semmit,
Se csillag, se gyógyító örömfény,
Én már nem akarok senki életében lenni!
Teljes hír
Kinek kell az én rongy életem?
Már rég el kellett volna dobni,
Akkor legalább nem kéne soha,
A magányt újra meg újra szokni!
Kinek kell az én rongy életem?
Mikor úgy is mindenki kinevet,
Nem érdekel az már senkit úgysem,
Hogy kilométeres lyuk van a szívemen!
Kinek kell az én rongy életem?
Kinek kell az én tengernyi szavam?
Senkinek, senkinek, senkinek, senkinek,
Jobb, ha életemnek filmje véget szakad!
Csalódtam én már annyit, elég volt!
Én már senkitől nem akarok semmit,
Se csillag, se gyógyító örömfény,
Én már nem akarok senki életében lenni!
Sok arc van szívemben, sok- sok arc,
Melyben ott van ezer, meg ezer emlék,
Ti akik voltatok sok jó barátaim- s nőim
Értetek, ha tehetném örök csillag, lennék!
De az én rongy életem nem kell senkinek,
Sajnálom, hogy csak egy örök teher voltam,
Soha többé nem leszek az, soha- soha többé,
Most megyek várnak a barátok: kik holtak!
Testvérem, ki azt hiszed nincs remény,
Ki azt hiszed nincs soha többé holnapod,
A halál soha nem old meg semmit-, semmit
Ezt te is- tiszta gondolataiddal jól tudod!
Ha életedben sok a kereszt, és a bánat,
Ne az elmúlás legyen a te válaszod,
Keresd meg az Élet szolgáját bátran,
S benne az újra kezdést láthatod!
Én megfogom a kezedet, segítek,
Együtt írunk újra szépséges napokat,
S együtt énekeljük majd örök szívvel,
Az Élet írta csodaszép tengernyi dalokat!