Csendes kis öregasszony a mama,
hullámcsattal tűzi gyér varkocsát.
Aszott emlőiből fészekaljnyi sarj
szívott erőt, s apasztotta húsát.
Külországba vándorolt némelyik
vagy más vidékre; s volt, ki hamarabb
jutott el abba kies világba,
hová a mama vágyik néhanap,
amikor már dac kúszik szemébe
pillogva, s fekete lesz a fehér kenyér,
mit löknek neki az asztal végébe
saját házában. De fia nem beszél,
s a mama sóhajt, és meghúzza magát…
Békesség… pár jó szó… minden vágya!
Másutt se vóna jobb… hisz még nem zavarták
ki tiszta szobából a nyárikonyhába…