Ősi fák sírnak
Ősi fák sírnak
Az égető tűzben,
Mit élnek át, te nem tudhatod.
Hőség a hőségben,
Minden csak volt -
Hamuban, füstben fürdik a Hold.
Minden halott,
A szél felkapott,
Egy piciny perjét táncoltatott.
Magasra fel,
Viszi, ha kell,
Röpteti, mint egy pillangót.
Nincs már remény,
Halott a táj,
Messziről rikoltoz a paradicsommadár.
Az égett szag -
Csak ennyi maradt!
Szomorúan sóhajt a távolban egy vad…
Aztán emberek
Jönnek, mennek,
Piszkálják még a hamu alatt a tüzet.
Nagy lett a zaj,
S percek alatt
A füstölgő földet töri a gépek hada.
Egy kicsiny majom
Remeg nagyon,
Szorosan kapaszkodik, de nincs oltalom:
Hatalmas anyja,
Ki sohasem félt,
Most ernyedten fekszik a bokrok mélyén.
Égett szagát,
Sebes nyakát
Öleli remegve két kis kéz át.
Mi lesz vele?
Ki védi meg?
Reményvesztetten sír a majomgyerek.
Szánt az eke,
Fordul a föld,
Már semmi nem olyan, mint azelőtt…
Madarak hada
Körbe repül,
Keresik fészkeiket, reménytelenül.
Éget a nap,
Hajlik az ég:
Délibábként ragyog az őserdő még.
Felsír a táj,
Szomjas a föld,
Emberek hajladoznak az ültetvény fölött.
Keserves ez,
Semmi sem szent,
Mindennek ára van: s te megfizeted.
2011-02-23