Tavaszszöktető
Ezüstös pelyheket szitál a hajnal,
vöröslő vásznát eldugta a Tél.
Sötét paravánja jéghideg acél,
vastag falán átsír egy halk panaszdal.
Bedagadt szemhéját dörzsöli az ég,
Tündér Tavaszom hópárnák foglya.
Bár elrejthetném rongyos kabátomba,
hogy elhagyja végre hosszú börtönét.
Keblemen hoznám le rügybontó ajkát,
dermedt pázsitot puhító kezét,
hadd nyíljon vágyó szerelmet a rét.
Hemzsegjen szirmán méhes kavalkád,
csókja pezsdítse hegyek patakját,
hogy újból éljen e télbeszorult lét.