Régóta keresem a helyemet a világban,
Napról-napra csak süllyedek a mocsárban.
Nem is hiszed, mennyire unom már,
Hogy őrli az agyamat a kínzó vágy.
Feledni nehéz azt, ami a részed,
Ezért is vagyok gyakrabban részeg.
Álmaimban megjelensz
És ismét ugyanúgy szeretsz…
Valójában most épp mással lehetsz..
Ébrednem kéne…hallom hív az élet,
Mert ez elkeserítő szemlélet…
Egyhelyben toporgás, üres sóvárgás,
Nem létező, idilli látomás…
Lepereg rólad már minden, mi én vagyok,
Felőled akár el is hunyhatok…
Néha úgy érzem, ez már meg is történt,
Az élet értelmét nekem már eltörték….