Az én kis idillem
Túl a pompás kastélyokon
Túl az őserdei fákon
Szamariai-szurdokon
Túl van az én kis világom.
Túl a pezsgő nagyvárosok
Keskeny sikátorai közt.
De még mezők, s vadvirágok
Fátyolos illata előtt.
Ott van az én kisvárosom
Macskakövein lépkedek
S amott a piciny templom
Rózsás ablaka szép kerek.
És a déli aranysugár
A várost mézzel önti le
A Tisza habjai szikár
Társként csordogálnak vele.
Járom a part menti sétányt
A rigó füttyszó kísér el
és erre a madárszóra
Kismacskanyávogás felel.
Örömömbe üröm vegyül
Pacsirtaszók elhallgatnak
Szemem elé bús köd kerül
Elszállnak mind a madarak.
Boldogságom útjába áll
Egy két Szkülla és Charybdis
Mint hős Oidipus király
Elé a leleményes Szfinx.
Vágom a Hidra fejeit
Mely világom sanyargatja
Csak nekem éppen nem segít
Ilaosz, Iphikész fia.
És elfojtom a bánatot
A rút Hidrát lefejezem.
Harc árán a boldogságot.
Kis idillemben meglelem.
Újra járom az utcákat
A szelíd, derűs helyeket.
De nem lehet eltemetni
A gyalázatos tetemet.
Bozsányi Szabolcs 2011.03.04.